Jó egyben látni a szakmát

Az egyetlen releváns rendezvény, amely képes a magyar tisztítás-technológiai szakembereket megszólítani és összehozni – jellemzi a Budapest Cleaning Show-t Antal Péter, az AMSA Higiénia Kft. ügyvezetője. A kiállításra ellátogatók mindent megismerhetnek, ami a tisztítás-technológiai iparágban az elmúlt időben megjelent.

Antal Péter, az AMSA Higiénia Kft. ügyvezetője

Milyen tapasztalatokat szerzett a 2018-as rendezvény során? 

Határozott növekedést tapasztaltunk a 2016-os rendezvényhez képest. A pénteki napon teljes időben dolgoztunk, mindig volt érdeklődő látogató a standunknál. A szervezéssel nem volt gond, minden  a megbeszéltek szerint haladt, rugalmasan kezelve az esetleges változásokat. Örültünk, hogy széles volt a kiállítók köre, jó volt egyben látni a szakmát. A versenytársakkal együtt azt mondhatjuk, minden téma képviseltette magát, a szakmabeli érdeklődők sok újdonságot láthattak. Talán nem túlzás azt mondani, hogy ami a tisztítás-technológiai iparágban az elmúlt időben megjelent a világon, azt meg tudtuk mutatni a hazai hozzáértő közönségnek.

Milyen hatása volt cégének ismertségére, forgalmára, üzleti kapcsolataira a részvétel?

Érezhető volt, ismertségben és forgalomban is növekedtünk a saját piaci szegmensünkben.

Miért tartja fontosnak, hogy ismét ott legyen a következő rendezvényen?

A Budapest Cleaning Show az egyetlen releváns rendezvény, amely képes a magyar tisztítás-technológiai szakembereket megszólítani és összehozni, így nem kérdés, hogy legközelebb is ott leszünk!